Őszi csapók a csatornából
Őszi csapók a csatornából
A kellemes hőmérsékletű indián nyár után október elejére visszatért az évszaknak megfelelő időjárás. Bár a Mátrában már megjelentek az eslő hópelyhek is, az Alföldön azért még nem kellett tartani a téltől, viszont a vizek hirtelen annyira lehűltek, hogy az eredményesség szempontjából újra fel kellett keresnem a szeretett csatornám azon részeit, ahol a csapósügerek nagy számban szoktak összeállni a leghidegebb időszakokban. A megérzésem pedig jónak bizonyult…
Számomra is meglepő volt, hogy az ilyen kis vizekből és partoldalairól milyen rohamtempóban tűnt el a növényzet a hideg idő beköszöntével. Ezzel szabaddá váltak azok a helyeket, amelyeket eddig sűrű dzsungel oltamazott. Viszont egy másik probléma megnehezítette a horgászatot, ami nem más, mint a fákról nagy mennyiségben lepotyogó falevél. Bosszantó érzés volt, amikor egy- egy hajszálpontos dobás után a műcsali fennakadt a levélkupac tetején. Azonban előnye is volt a leveleknek: a sodrás erősségét és irányát jól jelezték. Ahol meglassult, illetve örvénylő mozgásba kezdtek a falevelek, ott érdemes volt próbálkozni.
A hideg idő beköszöntével a téli horgászhelyek ismét előtérbe kerültek.
A rengeteg lehulló falevél igencsak megnehezítette a dolgomat.
Mivel közel egy éve nem volt részem egy jó sügérezésben, így a csatorna csíkos ragadozóit vettem üldözőbe. A név kötelez, így az L&K PERCH BLADE UL horgászbotot vittem magammal. 180 centiméteres hossza, érzékeny tűspicce, IM12-es karbon blankja és egyedi orsótartója tökéletessé teszi az Ultra Light pergetésre. Remekül lehet vele pöcögtetni remegtetni a néhány grammos csalikat, a kapások érzékelése pedig (a fedetlen nyélrésznek köszönhetően) egészen fantasztikus. A bot emellett rengeteg erőtartalékkal is rendelkezik, amire szükség is volt a sügerek között megbúvó csukák ellen.
A név kötelez!
Az érzékeny tűspicc segítségével remekül lehet pöcögtetni a néhány grammos csalikat.
A fedetlen nyélrésznek köszönhetően a kapások érzékelése egészen fantasztikus.
Az a bot erőtartalékai jól jöttek a sügerek között megbúvó csukák ellen.
Egy ilyen finom bot mellé finom műszer illik, nevezetesen a WIZARD SPIN II orsó 2000- res méretben, melyre a fonott zsinórok legvékonyabbika, a 0,03 mm átmérőjű WFT MICRO BRAID került feltekerésre. A fentebb említett éles csukafogak és a letisztult víz indokolta a fluorocarbon előke használatát: a WIZARD kínálatában elérhető 30-as méretűből kötöttem fel egy kb 70 centis darabot. A zsinór legvégére pedig triplanullás L&K DUO LOCK SNAP kapocs került erősítve a Ultra Light vonalat.
WIZARD orsó a WFT fonottal és a további szükséges kiegészítők.
Ezzel a felszereléssel az ilyen apró ragadozók horgászata is nagy élmény.
A kapocs végébe kizárólag 1 grammos L&K micro jigeket akasztottam, azonban ha teljes szélcsend uralkodott, még ezek ólofejéből is lefaragtam, így még tovább csökkent a csali össztömege. Utóbbi legtöbbször a MANN’S plasztikok közül került ki a fényviszonyokhoz igazodva. Napsütésben a természetes színek, míg felhős időben, illetve fényváltáskor az élénkebb színű twisterek domináltak. A csali vezetési technikaként pedig a klasszikus, fűrészfogas módszer vált be leginkább, melyet úgy kellett kivitelezni, hogy a gumi minél több időt töltsön a vízközt, a lehető leglassabban süllyedjen vissza a fenékre utánozva az apró ivadékok mozgáskultúráját.
Két nagyon fogós, markánsan eltérő színű MANN’S twister.
A lassú csalivezetés eredménye.
Ez a példány rendesen eltüntette a gumit.
Nagyfejű csatornalakó csapósügér.
Végezetül nem szabad elfelejteni, hogy az őszi ragadozó szezon nem csak a kapitális harcsák, csukák, süllők és balinok hajtásáról szól, mert a sügérek is nagyon éhesek ilyenkor és az agyondobált vizeken nagyon eredményes és szórakoztató a rájuk való horgászat. Az itt leírt sorok remélem sok Sporttársnak hozta meg a kedvét, hogy megpróbálkozzon becserkészni a csatornák őszi csapósügereit.
Írta: Ország Bálint
Fotózta: Ország Bálint
Forrás: www.energofish.hu