Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai az ET Spin Blade jóvoltából testközelből tapasztalhatták, mit jelent egy száz kilónál is nagyobb harcsa megfogása folyóvízen. A továbbiakban Attila maga meséli el saját szavaival a fogás körülményeit.

Hiba nélkül állta a sarat

Mintegy fél éve terveztük, hogy kimegyünk az öcsémmel és két barátommal a Pó folyóra horgászni. Tavaly nyáron már voltunk kint és ha nem is fogtuk tele magunkat hallal, azért jó pár harcsával és gyönyörű nyurga ponttyal sikerült tengelyt akasztani. Ezért nem kevés előzetes egyeztetés és szervezés után ismét új időpontban, szeptember harmadikán harcba szálltunk.
Előző este a brigád nagy része meglehetősen elázott, így Benő barátomra hárult az a nemes feladat, hogy törött és begipszelt kézzel vezesse le azt a csekély 800 km-t Ariano-ig. Este 22 magasságában el is indultunk, miután szegény autómat plafonig pakoltuk a horgászathoz elengedhetetlen eszközökkel (6 karton sör, tárcsa , bogrács, gázpalack és egyéb nélkülözhetetlen dologgal).

Reggel 7 órára Ariano-ban voltunk. Gabriella a megszokott szeretettel fogadott minket és a formaságok elintézése után már úton is voltunk a Nagy Hírű Folyó felé, ami vendéglátónk házától kb. 500 méterre található. Dél lett, mire megtaláltuk a megfelelő tábort, aminek a kiválasztása főleg kényelmi szempontok alapján történt. Lehetőleg árnyékos, jól megközelíthető helyet kerestünk, ahol elfér 3 sátor, 2 rod -pod 3-3 bottal, mivel a csapat jó része bojlis horgász.

A kötelező egyhorgos felszerelés

Az első nap a tábor felállításával és pihenéssel telt. Hajnal 4-kor ébredtem, azonnal nekiláttam pergetve vallatni a közeli partokat és akadókat, de sajnos kevés sikerem volt. Amint a többiek felébredtek, elmentünk Mesolába angolnáért, mivel az a kevés tapasztalatunk, ami volt a kuttyogatás terén azt mutatta, hogy ezzel a csalival jó eredménnyel lehet harcsát fogni. A “kis kígyók” beszerzése után öcsém, Benő és Rugó barátom azonnal elindultak egy kis bemelegítő horgászatra. Rugó komám már 200 méterről lkezeit széttárva mutatta, hogy akadt a horogra valami. Az első zsákmány egy 8 kilós, és egy kisebb harcsa volt, amiből az utóbbi rögtön ki lett nevezve paprikásnak, holott alapvetően nem vagyunk húshorgászok. A jó ízű vacsora és koponyánként kb 1 dl méregerős kávé elfogyasztása után indultunk neki az esti kuttyogatásnak. A “parti horgász” szerepét ezúttal Rugó vállalta magára.

20 perc motorozás után értünk el arra a részre, amit a radar és a közös vélemények megfelelőnek nyilvánítottak. Hosszas keresgélés után találtuk egy olyan folyószakaszt, ahol kb 3-4 km hosszan 4-8 méteres vízmélység volt. Amikor megemlítettem az éjszakai kuttyogatást hozzáértő horgásztársaimnak, csak néztek ránk értetlenül, mondván, hogy ez a fajta horgászmódszer kizárólag nappal eredményes. Nos, mi délben, éjjel is és nappal is eredményesen alkalmaztuk. Sötétedés után azzal a különbséggel, hogy inkább a felszín közelében tartottuk a csalihalat. Az említett kolléga másnap már természetesen éjjel indult kuttyogatni…..

Az este jól indult. Előbb öcsémnek érkezett jelentkező a horgára kb 6-7 óra magasságában, de sajnos lemaradt. Itt azért hozzátenném, hogy mivel az olasz hatóságok nem engedélyezik 3-as horog használatát – kivéve műcsalis horgászat- és igen szigorúan büntetik is a próbálkozókat, mi is csak egyes horoggal horgásztunk. Sok kapásunk volt, – szerintem lehetett 8-10 is – de ami akadt, az a csónak előtt köpte ki a horgot, vagy az akasztás pillanatában megszabadult az „angélától”. Hajnal 2-ig ütöttük a vizet eredménytelenül. Kicsit bosszankodva a sok kudarctól befejeztük a horgászatot és visszacsónakáztunk a táborba.

Boldogan a hatalmas zsákmánnyal

Hajnali 4 óra lehetett amikor arra ébredten, hogy jelez az elektromos kapásjelző. Valami irgalmatlanul megindul a bojlis készséggel. A többiek nem mutattak túl nagy érdeklődést, vagy csak nem hallották a folyamatos sípolást. Amire kikászálódtam a sátorból, még mindig húzta. Reméltem, hogy valami kapitális, monster-ponty lesz. Bemostam neki és rögtön éreztem, hogy ez nem a giga nyurga, de azért az ellenállás masszív volt. 10 perc fárasztás után már láttam is a tettest, egy 4-5 kilós harcsa volt az áldozat….hát igen Polgár Karcsi barátom megmondta, hogy a Gigamino csodákra képes.

Reggel, mire felébredtem, a többieket már nem találtam sehol. Bereggeliztem és nekiláttam keszegezni. Jött is pár jó példány a darabosabbjaiból, kb 8-10 db-ot fogtam, megvolt vagy 10 kiló. Mire a többiek visszaértek már jócskán benne jártunk a délutánban. A késői ebéd után rövid szieszta következett, majd a szokásos kávé után irány a csónak. Irány Mesola! Benőre esett az őrködés, pedig ha tudta volna mi vár ránk, nem hiszem, hogy önként vállalta volna……
20 óra magasságában már javában ütötte öcsém a vizet, én éppen szereltem, mert az angolna összetekerte a horgon magát.

Eljátsottunk vele egy ideig…

Kapás! Tesóm felmarkolja a szerelésem, – szúrós tekintetem ellenére – nyeleti, adagolja a zsinórt, akaszt és abban a pillanatban elszabadult a pokol! A bot a vízig hajlik, a horog ül valamiben, azonnal elhajítom a szereléket látom már,, hogy ez a mákostészta belenyúlt a tutiba. Próbálná emelni, de nem jön. A csónak már menetirányba állt, megindult velünk a bokros part felé. Te jó isten – mondom – vagy csak gondolom, mert mindannyian a fárasztás hatása alá kerülünk. Fogtam már pár harit a szereléssel, a 18-as harcsát kb 2 perc alatt a csónakba emeltem, (igen emeltem) a szerelés erőssége brutális. Csak ezt is kibírja….

Tesóm izzad, remeg, ő is érzi nem mindennapi az ellenfél. Két lába a csónak oldalának támasztva, berogyasztva, hátradőlve pumpálja felfelé a szörnyet, aki már veszít néhány métert a zsinórból, de még mindig folyamatosan húzza a féket ami szinte csontra be van tekerve….

Az orsó kerreg, kattog, de hősiesen állja a sarat egyelőre. Ekkor a hal áthúz a csónak alatt, befelé a nyílt víznek. Hihetetlen, sikerült megfordítani! Pedig már a berántó karon volt a kezem, ha netán tolatni kellene a nyílt víz felé. De korai az öröm, amint öcsém követi a halat, az a bot végét és a zsinórt belehúzza az angolna tartóba. Rugóval azonnal ugrunk és tekerjük le a haltartót a fonott zsinórról, sikerrel. Újra szabad a szerelés, öcsém már szabályosan rosszul van. Látom rajta mennyire fáradt, ezért nagylelkűen felajánlom a segítségemet. Neki persze más elképzelései vannak. „Ha beledöglöm, akkor is kifárasztom!” Folyamatosan nyeri vissza a zsinórt az orsóra, kezdem elhinni, talán meglesz. Már láthatóan fárad a hari, megjelennek az első burványok a csónak mellett. Ekkor látom, hogy már vagy 1km-t vitt minket a víz és a harcsa az akasztás helyétől. Az orsó félelmetes hangokat ad, szerintem valamit eldarált a dög a szerkezetben, de a fene bánná, csak tudnánk a csónakba emelni.

…míg újra élesztettük, szabadon engedése előtt

Újabb 20-30 perc fárasztás után megjelent a szörny sziluettje. Nem akartam hinni a szememnek, ez legalább 2 méter! 70-80 kilóra saccoltam elsőre. Már tisztán láthatóak a halon a fáradás jelei, ahogy jön egyre közelebb, megpaskolom a fejét, ahogy a filmekben láttam, de már nem tör vissza a mélybe. Feladta a harcot. Beleakasztom a vágóhorgot és áthúzom az alsó állkapcsán. Rugó szinte azonnal elmarkolta a jobb, öcsém pedig a bal részét a pofájának, természetesen kesztyű nélkül. A gerebenfogak okozta sebeket még hetek múlva is láthattuk öcsém kezén.

MEGVAN! Hárman is alig bírjuk a csónakba emelni. 1-2 másodpercig szólni sem tudunk, de aztán oldódik a feszültség és mindhárman ordítani kezdünk az örömtől. Ha valaki hallott minket, tudhatta, hogy valami hihetetlen dologban volt részünk.
Azonnal a tábor felé vettük az irányt, hiszen tudtam, hogy még 25-30 perc teljes gázon is, ráadásul vak sötétben, ami nem éppen veszélytelen hiszen meglehetősen sok a hordalék a folyón.
Félúton megálltunk hogy vizet mertem a bestia kopoltyújába valamint jó néhány percig folyamatosan locsoltuk. Menet közben rácsörögtem a Benőre, hogy készítse a fényképezőt, mert akadt valami a horogra. Ahogy a táborba értünk, meggyőződtünk róla, hogy sikeresen átvészelte az utat, semmi baja. Aztán csak gyönyörködtünk benne. Hatalmas volt! Most kezdett csak tudatosulni bennünk, mekkora halat is fogtunk.
Reggel azonnal hívtam Gabit, a nagy fogás miatt. Szerettük volna mielőbb lemérni, de a mi mérlegünk csak 50 kg-ig mért. Sikerült szerezni egyet, ami 100 kg-ig lett hitelesítve. Hajrá, jöhet a várva várt mázsálás! Nem volt egyszerű. Egy nagyobb méretű pontyzsákra fektettük rá, amiből folyamatosan kicsúszott. A mérleg akasztóját átfűztük egy karvastagságú dorongon és négyen emelve nagy nehezen sikerült megmérnünk, illetve csak szerettük volna, mert a műszer kiakadt 100-nál. Egészben semmiképpen nem tudtuk volna lemérni, pedig gondolhatjátok mennyire szerettük volna tudni pontosan mennyi is az annyi….

Sokáig tanakodtunk, mi legyen, végül mivel a hal a sok próbálkozástól nagyon kifáradt, úgy döntöttünk, útjára engedjük.
Amikor bementem a városba pizzáért, megmutattam a szakácsnak a hal fotóját és közöltem vele, mi lett a sorsa. Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Sajnos a legtöbb horgász, főként mi magyarok, nem engedte volna el. De ha minden nagyobb harcsát hazavinnénk, akkor jövőre mit fogunk lefotózni, mi szerez nekünk ekkora örömet? Mert a Pó folyó halgazdagsága sem végtelen. Nem kezdek el arról papolni, hogy mindenki engedje vissza a nagyobb harcsákat, mert fölösleges. De ha csak minden második horgásznak fordul meg a fejében a gondolat, már megérte ez a pár sor.

Nos, ennyi volt a története a HARCSÁNAK. Most. Fogtunk még pár kisebb példányt a bajszikból, no meg néhány szebb nyurgát is, de az már szinte nem is érdekelt bennünket. Egy mázsán felüli harcsa – még ha a pontos súlya örökre a Pó titka marad is –, olyan élményt ad, amit csak kívánni tudok minden magyar sporttársamnak!

Forrás: energofish.hu

Amit még előjáróban nem árt tudni, hogy az 1,90 m-es, kifejezetten csónakos horgászatra, azon belül is kuttyogtatásra szánt pálcák kétféle „dobósúllyal” kerültek a polcra. A könnyebb, 1200g-os változat mellett létezik még egy 1600g-os gyári adattal rendelkező modell is. A nagy számoktól nem kell megijedni, egyáltalán nem „dióverő, durungokról” van szó, nagyon is érzékeny botok ezek a kategóriájukban, de erről majd bővebben az anyag végi értékelésben…

A kemény tokban egyszerűbb szállítani, s a sérülés veszélye is minimális

Koós Ferenc aktívan részt vett a fejlesztésben és tanácsai, módosító javaslatai alapján készültek a botok. Már első látásra megmutatkozik, hogy a minőség volt az első szempont, amit a gyártó kitűzött maga elé. Valamennyi Koós bot esztétikus, s nem utolsó sorban a botnak megfelelő védelmet nyújtó kemény, hengeres tokban kerül forgalomba. Kivéve a nyelet a tokból, kiderül, hogy kétrészes, EVA-szivacs nyeles, SIC gyűrűs modellről van szó. A viszonylag rövid hossz megengedi, hogy a toldás közvetlenül a szivacsnyél után kerüljön elhelyezésre, így a spicc tagon helyezkedik el valamennyi gyűrű. Ez rendkívül kedvező abból a szempontból, hogy nem a gyűrűkötések környezetében helyezkedik el a toldás, ezért behajlott, terhelt állapotban gyönyörű, s működésében hibátlan a bot íve (munkája).

A bot gyűrűi és gyűrűzése is kiváló minőségűek

A gyűrűk háromtalpasak, erőteljes kialakításúak, SIC betét gondoskodik a zsinór védelméről és a gyakorlatilag korlátlan élettartamról. A spiccgyűrű borított, s itt sem spóroltak a szilícium-karbiddal. A gyűrűkötéseket külön érdemes megdicsérni, a rögzítő gyanta sehol sem folyik rá a gyűrűk lábára, az egész művelet szépen tükrözi a gyártó hozzáállását a folyamatokhoz. Az EVA fekete szivacsnyél idomul a kemény botok világpiaci trendjéhez, hogy sós vízi környezetben is bátran lehessen használni, kerülik a parafát, mert azt szép lassan elemésztik a tengeri körülmények. Ráadásul a szivacsnyelet tisztán tartani is könnyebb, s kicsit puhább, ezáltal biztosabb fogást is biztosít a hosszabb, és általában nagyobb halakkal folytatott fárasztások során.

A toldás közvetlenül a nyél felett került kialakításra

Horgászat:

Nyilván egy botról a horgászat során derül ki, hogy mennyire képes a horgász együtt dolgozni vele, hogy miként is viselkedik éles körülmények között. Szerencsére ideális tesztkörülmények közepette sikerült kipróbálni a kuttyogtatós botot, jó pár igencsak darabos, sőt, néhány kapitális harcsa közreműködésével.

A botra fémházas BANAX SI 2000DX orsó, 180 g-os kuttyogtató ólom, és 8/0-ás MARUTO került

A horgászat három komoly fázisra osztható, már ami a bot közreműködését illeti. Az első és legizgalmasabb a kapás. Egy jó kuttyogós bot spicce elég érzékeny ahhoz, hogy „spiccről” horgászva is jelezze a kapást. Továbbítsa a klasszikus ráütést, majd a behajló fázisban elég érzékeny legyen ahhoz, hogy a ragadozónk ne tépje le a csalit.

A fárasztás utolsó szakasza, a hal megragadása előtt

Ezt követi a bevágás pillanata, amikor nagyon sok minden eldől. Ez a mozzanat kíván a legtöbbet a bottól. Hisz, ahogy említettük a spiccnek elég érzékenynek kell lennie a kapás közvetítéséhez, viszont a bot további részének kellően keménynek a bevágás hatékonysága érdekében. Ha túl durvák vagyunk, akár a bot is eltörhet, vagy a zsinór szakadhat, ha meg gyengélkedünk, nem fog a horog áthatolni a harcsa vastag bőrén, és ezért elveszíthetjük azt a fárasztás során. Ehhez a folyamathoz kell, hogy maximális segítséget adjon a bot.

Éjszakai kuttyogtatás eredménye a vaku fényében

A harmadik fázis a fárasztás, ahol már komoly szerep jut az orsónak is, mellyel harmonikusan együtt kell dolgoznia a botunknak. Itt végképp kiderülhet, milyen tartalékok vannak a botban, hogyan képes lekezelni egy komoly kirohanást, vagy mennyire bírja a fárasztás végi komoly emelőmunkát, mellyel egy kapitális harcsa a felszínre kényszeríthető.

Fárasztásban szép a bot íve s megfelelően dolgozik

Tapasztalatok:

Mint említettem, nagyon halas pályán sikerült tesztelni a Koós-Banax együttműködésből megszületett botot, számos komoly harcsa fárasztása közben nappal és éjszaka, kisebb mélységben és 20 fölötti vizeken is.

Egy olyan mondattal kell kezdenem az értékelést, amely megadja az alaphangot: valamennyi Koós bottal megakasztott harcsa a csónakba került, s a horog minden esetben jól akadt. Ehhez nyilván kell egy kis szerencse is, de ezzel együtt igaz, hogy nem láttuk hibázni a botot.

A bot és a zsákmány

A kapás közvetítésében kiválóan teljesít a nyél, a spicc tényleg remekül dolgozik. Gyorsan hozzá is teszem, ahogy a dobósúlyokból is látszik, nem 1-2 éves pudrákhoz találták ki, de egy 6-8 kg-os harcsa már gyönyörűen lecsavarja a vízre. A bevágás során partnereim elhűlve mesélték, hogy időnként a felfelé meredő nyélrész alá görbült a spiccszakasz, azaz borzalmas terhelést kapott a bevágás felső holtpontján, ennek ellenére se egy „igazító” reccsenést nem hallottunk, se egy lakkrepedést nem tudtunk találni később a boton. A bevágások mindig ültek, a horgok (MARUTO MS 4310, 8/0 méret) kiválóan tartották a halakat.

Fárasztásban a bot íve (parabolisztikája?) szemre is kellemes, az erőelosztása kifogástalan. Minél erősebben húz a harcsa, annál közelebb kerül a botot tartó kezünkhöz az a pont, amin a terhelés maximuma jelentkezik. De a bot mindent bír, lehet bele kapaszkodni bátran. Az az ember benyomása, hogy nyúlik, mint a gumi, mindig marad benne tartalék, végül megfordítja, vagy feljebb kényszeríti a halat. Akik kevesebbet horgásznak ehhez hasonló rövid nyelekkel, azoknak meg kell szokni, hogy az erőkar kicsit rövidebb, máshogy kell bánni a hallal. Az emelések mértéke kisebb, de nagyobb erővel tudjuk azt kivitelezni.

A nagyobb harcsák alsó álkapcsát már nem is olyan könnyű átfogni

Az összbenyomások nagyon kedvezőek. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a botokra írt 1200 és az 1600 g-os dobósúly nagyon soknak tűnik. Valószínűleg simán elbírják ezeket az alapsúlyokat is, de már a harcsák ellen is vétek lenne valóban ennyire erős botokkal harcolni. Úgy „érzésre” a könnyebb bot 3-400 grammos, a keményebb pedig 5-600g lehet. Ez utóbbinál nagyobb kapacitás a 100 kg feletti példányok ellen sem kellene… Egyébként meg, hogy hány grammos? Hát kézbe kell fogni, meg kell „hajtogatni” s véleményt kell formálni róluk. Az 1200-as és az 1600-as szám a botokon pedig tökéletesen megfelelő arra, hogy azonosítsuk azokat. Az egyik kemény, a másik még keményebb. Ennyi.

Forrás: Energo Team Energo Fish KFT

A cikkben szereplő horgászcikkeket nagyon kedvező áron a Horgász Online áruházunkban lehet megvásárolni. www.horgaszonline.hu,

illetve a Horgász Expressz áruházban www.horgaszexpressz.hu

Béla első hala hamar a csónak mellé került

A fiúk, legyen szó az élő Tiszáról, vagy az olaszországi Pó folyóról, leginkább az éjszakai órákban próbálják a harcsákat becserkészni. Nem véletlenül. A harcsa szervei úgy formálódtak az évmilliók alatt, hogy érzékelése rendkívüli módon eltolódott a látás felől az oldalvonalon keresztül történő rezgések észlelése felé. Ennek megfelelően az igen apró szeme csaknem elcsökevényesedett, szerepe erősen korlátozott a zsákmány észlelésében. Ezzel együtt az oldalvonalain elhelyezkedő érzékszervei, mint a denevér “lokátorai”, elképesztő pontossággal észlelik a zsákmány rezgését. Szóval a harcsának gyakorlatilag mindegy, hogy mit lát, ezért szeret éjszaka és zavaros vízben is táplálkozni. Ekkor ugyanis előnybe kerül potenciális táplálékaival szemben, melyek sokkal inkább használják a szemüket és fontos nekik a fény mennyisége. Az éjszakában, vagy zavaros vízen a zsákmány nem látja a harcsát, de az pontosan “érzékeli” a táplálékot. A ragadozó kihasználja az érzékelés különbözőségében rejlő lehetőségeket.

Csak egy pár fotó kedvéért került ki a vízből…

Nos, a wobbler ugye pont a rezgésével hívja fel magára a figyelmet – így kiemelkedően jó harcsa-csali. A fiúk legutóbb a Pó folyóra látogattak el, hogy mindössze három éjszakát átpergetve kísértsék a szerencséjüket. Több éves tapasztalatuk jogosította fel őket arra, hogy ilyen szűk időintervallum kedvéért is vállalják a hosszú utazást. Az eredmények őket igazolták.

Béla vissza is engedte a harcsát (ahogy mindketten valamennyi halukat)

Az első este

Egy forró nyári nap enyhülő szakaszában indult útnak a kis csapat. Folyásnak felfelé motoroztunk az esti szürkületben jó pár km-t. Az volt a terv, hogy főleg a part széli részeket és az ígéretesebbnek tűnő belső részeket (mederesések, forgók, zátonyok alkalmas részei) dobálják meg wobblerrel, mindvégig csorogva a csónakkal. Legnagyobb meglepetésre Béla már az első dobásai egyikével kapáshoz jutott. A felszín közelében rávágó harcsa komoly burvánnyal mutatta magát a megakasztást követően. Szépen lecsavarta a spiccet, és zsinórért nyöszörgött a bot. A Ryobi Applause orsó fékje viszonylag keményre volt állítva, de így is megszólalt a fék a legerősebb kirohanások alkalmával. Béla kőkeményen fáraszt, a szűk 20-asra becsült első hal 5 perc alatt a csónakban volt! Gyors fotózás után a hal visszakerült a vízbe, a csapat pedig folytatta a horgászatot.

Íme a Kovács-Lukácsi “négykezes”: a művet egy 55 kilós harcsán adták elő

Béla egyébként egy nagyméretű, 15 centis Salmo Skinnerrel dobált, míg Adrián egy ennél is nagyobb Salmo Whitefisht csobbantott rendszeresen a kiszemelt helyekre.

Az 55-ös a kiemelés előtti pillanatokban. Ez is egy 15-ös Salmo Skinnerre éhezett meg

A következő komoly esemény egy nagyobb törés fölött feltorlódott, kissé belassult tükörben történt. Láthatóan volt benne bőven cefalo, a Póra annyira jellemző, tengerből felúszó “harcsatáplálék” halfaj. Már a krónikás sem emlékszik pontosan, hogy Béla, vagy Adrián wobblere ért be elsőnek, de tény, hogy pillanatokkal később mindketten harcsát fárasztottak. Időnként egy hallal is meggyűlik az ember baja, nem még kettővel! Adriáné volt a kezesebb (és a kisebb) ezért arra koncentráltunk és vettük be a csónakba hamarabb. Az is olyan 18-20 kg-os lehetett. Tán a csónakba sem került be, csak a műcsali horgát szabadítottuk ki gyorsan, s engedtük vissza a folyóba.

Az 55-ös a másnap reggeli fotózáson

Béla harcsája viszont nem könnyen adta meg magát, keményen küzdött a gyors vízben. Közben túljutottunk a nagy törésen és további harcsákat láttunk megriadni a felszínen. Elképesztően élt a víz. Béla igyekezett a csónakhoz terelni nagytestű zsákmányát, de az hatalmas szaltókat vetve, rendre több vödör vizet repített a levegőbe, s visszafordult a mélyebb rétegekbe. Persze az erős zsinór, a kiváló horog bírta a kiképzést, de az új tesztbotok közül talán a legvékonyabb, legkisebb dobósúlyú volt épp soron. A fiúk egyik feladata épp a bot lehetséges gyenge pontjainak felderítése volt, így Béla nem is kímélte a kis nyelet.

Végül az 55-ös a visszaengedés pillanataiban

Amikor a harcsa közvetlenül a csónak mellett felbukkant, és Béla nagyon keményen próbálta ott tartani, már iszonyatosan görbült a pálca. Teljesen visszahajlott, s kegyelemért könyörgött…, végül a harcsa minden erejét összeszedve a csónak alá fordult, a bot pedig a stücnis illesztésnél kettétört. Ekkor Adrián is odaugrott, ő tartotta a bot spiccrészét, Béla pedig az orsós alsó taggal kezelte a zsinórt. Azt hiszem, kevesen láttunk még ilyen négykezes fárasztást… Az összeszokott páros újra felhozta az akkorra teljesen kifáradó halat, és sikerült a csónakba befordítani. A mérleg tanúsága szerint 55 kg-os, és kb. 210 cm hosszú volt a bottörő harcsa. A halat egy megfelelő helyen kíméletesen kipányváztuk, mert másnap jó fényviszonyok között is meg akartuk örökíteni a visszaengedés előtt.

Adrián szelídíti a 30 feletti harcsáját. Remek ötlet volt a bot két oldalát fehér jelölővel áthúzni, így tökéletesen látszik a bot az éjszakában

Aznap este még Adrián “kicsapott” egy 30 kg felettit, s további néhány kisebb egyed is elesett, összesen pontosan 10 darab harcsa került be a csónakba, majd vissza a vízbe.

Adrián a hal megragadása előtti pillanatokban. Figyelni kell, nehogy a horog a kéz közelébe kerüljön!

A bottöréshez érdemes néhány dolgot hozzáfűzni. Egyrészről a bot még kísérleti stádiumban van, várhatóan 2009 tavaszán lesz kapható. A fiúk instrukciója alapján készül, s módosul folyamatosan. Feltétlenül megjegyzendő, hogy a túrán szereplő modell túl finom volt a kifejezetten kapitális halakhoz (ez volt az első gyakorlati teszt), de ezzel együtt jól teljesített. A bot anyaga igen kiváló minőséget képvisel, hisz a durván visszacsavarodó, abszolút természetellenes helyzetben álló nyél sem tört meg, az illesztésnél a stücni adta fel a harcot. A kisebb 20-30 kg-os harcsákat Adrián néha igen kellemetlen helyzetbe hozta, egyik-másikat nem is engedte a kétrét hajló bottal a mélybe törni, a víz tetején csapkodtak, amíg ki nem fáradtak. Az ilyen súlyú halakhoz optimális volt a 1.0-ás botverzió. (A teszt egyébként egy még erősebb blankkal fog folytatódni szeptember végén.)

Ez a hal a hatalmas Salmo Whitefish wobbleren vesztett rajta

Az első éjszaka után élményekkel, szép fotográfiákkal gazdagabban tértünk nyugovóra. Nem tudom, melyikünk hitte komolyan, hogy ezt még lehet majd űberelni a következő két éjszaka – de lehetett. No, de erről majd a következő részben…

Forrás: www.energofish.hu

]]> http://horgaszmania.hu/2008/09/harcsapergetes-salmo-team-hungary-modra-i/feed/ 0 http://horgaszmania.hu/2008/05/fenekezo-harcsazas/ http://horgaszmania.hu/2008/05/fenekezo-harcsazas/#comments Sat, 24 May 2008 04:00:27 +0000 horgász http://www.horgaszmania.hu/?p=229   [ Olvasd tovább... ]]]> A harcsázás legnépszerűbb módja a fenekezés, különösen az első tavaszi hónapokban, amikor még ritkán jön fel táplálkozni víz közé a bajszi. Természetesen vize is válogatja, más a helyzet a kis mélységű állóvizeken és más a mélyebb folyókon. A harcsa általában márciusban kezd aktívabban táplálkozni. Összekapdossa a fenéken szintén akkor éledező táplálékállatokat, a folyók első áradásai által vízbe sodort férgeket, dögöket és a víz felmelegedésével egyre többször veti magát egy-egy hal után.

Pecsenyehari.

A harcsa horgászatára szerelt fenekező készség is ehhez az életmódhoz alakul. Két alapvető összeállítást használunk, a lebegtetőst és a fenékre letettet. A horgos főzsinórról ágaztatjuk le karabinerrel a valamivel vékonyabb zsinórra kötött fenéksúlyt, melynek hossza lehet akár kétszerese is, mint ameddig az ütközőtől a horog ér. Ilyenkor a csali a talaj felett lebeg, messziről felhívja magára a harcsák figyelmét.

A botra kapcsolható lámpa éjjel fénnyel tölti fel a zsinórt-LOOM

Különösen éjszaka, viharos időben érdemes így szerelnünk, de tapasztalataim szerint, ha az egyik botot lebegtetősre, a másikat pedig fenékre téve szerelem, szinte mindig az előbbire van több kapásom. Ennek okát a harcsa szájállása jól mutatja, hiszen az, az előre nyúló alsó állkapocs következtében felfelé nyílik, így jelezve a táplálkozás fő irányát. Ennek ellenkezője például a márna, melynek harmonikaszerű ormányának nyílása párhuzamos a talajjal.

Balról lebegtetős, jobbról csúszóólmos szerelék

Mivel a harcsa nem igényli a finom felszerelést, a zsinór vastagsága és a horog nagysága legyen inkább kissé eltúlzott, de főleg minőségi, mert soha sem tudhatjuk, hogy a sors mikor varázsol a horgunkra rekordharcsát. A Sufix zsinórok nekem nagyon beváltak, van külön éjszakai horgászathoz kifejlesztett fluoreszkáló változat is, mely a nappal magába gyűjtött fénnyel este jó darabig világít.

Az igazi harcsaölő

Elhalványulása után egy botra szerelhető gyűrűs lámpaújdonsággal, melyen keresztül fut a damil, pótolhatjuk a fényt egész éjszaka, így fárasztás közben jól láthatjuk, hol jár a megakasztott harcsa. Erre, különösen akadós területen nagy szükségünk lehet.

Feszült pillanat

A harcsa pedig nagyon is szereti az akadókat, víz alatti tuskókat, kövezéseket, ha nincs más, a medertöréseket. Ezt a természetét jól megfigyelhetjük akváriumban. Elég az egyenletes talajra egy csődarabot helyeznünk, már bele is bújik. Megakasztásukkor is igyekeznek visszamenekülni leshelyükre, ezért akadós területen nem elég az erős zsinór, acélos horog, olyan botot használjunk, mint például a CLC Moby Dick 2,70-es, mely nem ad esélyt az akadóba menekülésre.

Ha ez a spicc begörbül!

A harcsa nappal, hidegebb vízben, erős sodrásban, ha mozog, jobbára a talajhoz tapadva kutat táplálék után. Horgászatához ilyenkor a normál, csúszó ólmos készség megfelel, erősebbre szerelve. Az ólom ütközője és a horog közötti távolság jó, ha méter körüli, hadd görgesse a folyás ide-oda a csalit, vagy legyen mozgástere a csalihalnak. Itt rá is térnék a legbeváltabb fenekező csalikra.

Harcsás forgó a Dunán

Elsők között kell említenem a nadályt, lótetűt, de sok helyen bevált a harmatgiliszta csokor és az élő hal is. A tájjellegnek megfelelően, ha éhes sok mindent felvesz, de számomra igazi rejtély, hogy leggyakoribb táplálékával, a folyami rákkal, miért nem tudom megfogni. Egyik alkalommal azt is kipróbáltam, hogy a nadállyal fogott, rákoktól pocakosra zabált harcsából kioperált ollósokat fűztem horogra, mégsem volt mozdításom se rá, míg mellette a másik bottal, nadállyal kettőt is akasztottam.

Van is benne hari

Régi tapasztalat, hogy a vér és a büdös anyagok is vonzzák a harcsát, mint például a rothadó belsőségek, aromás sajtok, dobiszap. Ezen alapulnak a harcsafogáshoz gyártott puha csalik, mint például a Nitro Catfish, melyek illatanyagukkal vonzzák horogra a bajszikat.

Jó horog, ideális akadás

Van még egy kényes része a harcsázó felszerelésnek, amiről eddig nem beszéltem, az orsó. Egy hal horgászatánál sincs olyan igénybevételnek kitéve, mint a nagy harcsák fárasztásánál. Érdemes esetleg multipikátort használni, mint a Banax Sounion, vagy a Penn Commander, de mivel hazánkban inkább a peremfutósokat kedvelik, inkább erről írok.

Kapásra várva

A lényeg, hogy sok, aránylag vastag damil férjen rá, a fékrendszere kifogástalan és a tengelye maximálisan terhelhető legyen. Ezeknek az igényeknek tökéletesen eleget tesz a Banax Si 7000P. A magyar harcsakirály Koós Feri is ezt használja.

A minőségi felszerelés elnyeri jutalmát

A súlyán persze érezni, hogy benne van az anyag, de ez nem probléma, hiszen letett bottal fenekezünk. A lényeg, ha jön életünk nagy harcsája, a felszerelés minden pontja, a horog, a zsinór, a bot és az orsó is megfeleljen a sikeres küzdelemnek.

Forrás: www.energofish.hu