Gőrdülékeny halfogás

Elõfordul, hogy nincs is igazán kedvem a horgászathoz. (Ritkán, de van ilyen.) Csak azért megyek le a vízpartra, hogy kiszellõztessem a fejem, vagy csak egyszerûen ne legyek otthon. Ilyenkor, ha viszek magammal cuccot, mindig a lehetõ legkevesebbet és a lehetõ legegyszerûbb módszert favorizálom.


Csónakból görgetve

A napokban is így tettem. Sütött a nap, szélcsend volt. Megunva a négy fal és a számítógép monitorának bámulását, egy rövid Dunai kirándulás mellett döntöttem. Ladikom alól leapadt a víz, azt is beljebb kellett kötnöm és a vizet is ki kellett mernem belõle. Jórészt ez volt a fõ oka annak, hogy lementem. De ha már a Dunára megyek azért horgászok is egy kicsit. Sose lehet tudni… Nem vittem semmi mást magammal csak a két feeder botot, a Power-t és a Heavy-t. Néhány doboz gilisztát, merítõt és a fényképezõt.


Gyönyörûen dolgozik

Ladikomhoz érve, abból kimertem az esõvizet, gyorsan bepakoltam és a parttól harminc méterre bekötöttem. Tényleg semmi horgász hangulatom nem volt, a halat se éreztem a közelben. Na, ne képzelje a kedves olvasó, hogy hiszek ezekben a dolgokban. Mármint a megérzésekben. Csak vannak napok, amikor úgy ülök le horgászni, hogy akkor és ott tuti fogni fogok. Általába bejön. Bekevertem egy kiló Tímár sajtos folyóvízi etetõanyagot, azt gyúrtam a nagy ötvengrammos feeder kosárba. A tizenkettes Maruto horogra jó csomó trágyagilisztát tûztem. Sok felfér úgy, ha csak egy helyen van megtûzve. Folyásnak lefelé vetettem be készségeimet, és a nap melengetõ sugarait élvezve kényelmesen elhelyezkedtem a ladikban.
Minden esemény nélkül teltek az órák, néha újat csaliztam és dobtam. Semmi érdemleges nem történt. Lezavartam pár telefonhívást és ellõttem néhány sms-t. Rendszerint telefont se viszek vízpartra. Ha horgászok, akkor ne zavarjon senki.
Még csak egy apró húzásom se volt. Nem igazán bánkódtam e miatt. Nem halat fogni jöttem.

Összhangban a szerelés

A szépség

Eléggé süket volt a víz, a megszokott márna ugrásokat se láttam-hallottam. Már éppen azon gondolkodtam, hogy hazafelé veszem az irányt, amikor a hátam mögött feldobta magát egy hal. Egyik feeder botomat kitekertem, öt szál gilisztát tûztem a horogra és folyásnak szembe eldobtam. Egyszer olvastam arról, hogy görgetve is szoktak márnát fogni. A módszer lényege, hogy folyásnak szembe dobjuk a készséget és állandó kontaktus mellett egy legyezõ alakot leírva magunk alá tereljük az ólmot. Ez a keresõ horgászat egy fajtája. Nagy területet lehet átvizsgálni vele. Eddig csak olvastam róla, sose próbáltam. Elméletileg egy szivarólmot kéne csúszóra szerelni, és azzal kellene dobálózni. Ezzel szemben nekem egy lapos ólmos feeder kosaram volt, amit elég jó tempóba sodort magával a Duna. Szóval nem a legoptimálisabb összeállítással kísértettem a szerencsét. Az elsõ dobás és csalivezetés eredménytelenül záródott. A második is. Újabb ugrás törte meg a víztükröt, egyértelmûen jelezve, hogy keresett halaim a márnák itt ólálkodnak a környéken. Néhány dobás után a giliszták leestek a horogról. Újabb csalizás és újabb dobás. Legalább elszórakoztatom magamat. A másik feederbot mozdulatlanul meredt a víz fölé, semmi érdeklõdés nem volt utána. Kezdett megjönni a kedvem és ezzel egyidõben feltámadt a vadászösztönöm is.

Egy újabb dobás után elvesztettem a kontaktust a csalival, mivel kicsit sok damilt engedtem a sodródó ólomos kosár után. Mire utolértem, furcsán bólogatott, rángatózott a spicc. Nem kapásnak néztem inkább olyan volt, mintha elakadt volna, és a sodrás húzna bele nagyokat. Ráemeltem a húzásra és elég kemény ellenállásba ütköztem. Nem rugdalózott, semmi élet nem volt a zsinór végén. Már arra gyanakodtam, hogy valami uszadékot szedtem össze, amikor is az uszadék elindult folyásnak felfele. Fülig ért a szám. Elsõ alkalom, hogy kipróbáltam a görgetést és máris halat akasztok. Micsoda mázli!


Egy szép csokor trágyagiliszta, csontival spékelve

Halamat egyre közelebb tereltem csónakomhoz. Még mindig a fenék közelében volt de a lényeg, hogy én irányítom a játékot. Mondjuk ez nem is csoda, a 0.23 milliméteres Sufix Feeder Mono és a bivalyerõs Power Feeder komoly ellenfél a legtöbb hal számára. Az orsó, – egy Ryobi Proskyer -, szépen adagolta zsinórt, amikor kellett. Fárasztás közben összeraktam merítõmet és beélesítettem fényképezõmet. Babonából csak az elsõ hal után nyitok merítõszákot. Ment már el jó halam emiatt! A márna – biztos voltam benne hogy az -, idõközben elhagyta a feneket és a víz színéhez közel rótta köreit. Kis idõ múlva erejével elkészülve megadta magát sorsának. Így merítõhálómba tudtam vezetni a szépséges két kiló körüli folyami torpedót. A Marutó horog jól ült az izmos szájszélben, biztosan akadt, szinte kiakasztani se lehetett. Boldog voltam! Ahhoz képest, hogy csak nézelõdni jöttem túlteljesítettem a tervet mára.


A csókos szájú ellenfél

A fogáson fellelkesülve tovább horgásztam. Sokadik dobás után letettem a botot a csónak ülésdeszkájának támasztva. Messze alattam állt meg az ólom egy régi kotrásban. A másik készséget akartam újra csalizni. Éppen tekertem kifele a Heavy feedert, amikor a bentlévõ bot spicce szinte a vízig hajolt. Reflexbõl nyúltam oda és vágtam be még mielõtt a vízben kötött volna ki a cuccom. Nagy súlyt éreztem a zsinór végén. Az erõs bot karikába hajlott és szinte rögtön megszólalt az orsó fékje. Annyira megörültem a vélhetõen nagy halnak, hogy Pásztor István barátomat felhívtam és a telefont odatéve a szépen ketyegõ orsóhoz, kérdeztem tõle:- Na mit hallasz? Meglepõdve kérdezte: – Megy a fékem? Én nem is igazán válaszoltam, hanem telefont lecsapva két kézzel kezdtem markolni a botot, mivel láthatatlan ellenfelem most beleerõsített.


Itt már biztonságban tudhatom

Legalább ötven méterre távolodott már az akasztás helyétõl. Látva, hogy így nincs ellene esélyem, a csónak elengedése mellett döntöttem. Éppen a kikötõ kötél bogozásával voltam elfoglalva, amikor a felszerelésem megkönnyebbült. Leakadt! Ennyi volt. Nem nagyon bánkódtam mivel mára nem volt halfogás betervezve és ennek ellenére, mégis jött egy gyönyörû márna és akasztottam egy tengeralattjárót, ami izgalmas perceket szerzett nekem.
Mi ebbõl a tanulság? Hátcsak annyi, hogy akkor is menjünk horgászni, amikor nincs kedvünk. Mert lehet, hogy életünk legnagyobb élményét hagyjuk ki lustaságunk miatt!

Forrás: www.energofish.hu

Szerző: Tóth Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..