Feederrel a Dunakanyarban

A Duna legszebb magyarországi részén egészen különleges hangulata van a halfogásnak. Vízben állva bolognai bottal, vagy feederrel szilvaorrúakat, paducokat, márnákat, jászokat, és kevesebb számban dévéreket lehet zsákmányul ejteni a hegyek közé szorított, tiszta vizű folyóban. A víz áttetszőségének itt (is) nagy jelentősége van, ha feederrel szeretnénk halat fogni, néhány alapszabályt muszáj betartanunk.

Augusztusban extra alacsony vízállással fogadott az esztergomi Duna (42 cm)

Az alacsony vízállás szinte karnyújtásnyira hozta a legjobb haltartó helyeket. A parttól 20-25 méterre már a hajózó zóna kezdődött, tehát a legideálisabb, feederrel könnyen meghorgászható távra esett a márnás-paducos szakaszok legjava.

Magasra tartott bottal emeltem ki annyi zsinórt a sodró vízből, amennyit csak tudtam. Így a sűrű hajóforgalom által keltett vízmozgás sem zavarta annyira a szerelékem kényes pozícióját.

A Budapest alatti Duna szakaszon már jól megszokott és bevált etetőanyag keveréket használtam itt is. A Benzár család folyóvízre fejlesztett legsajtosabbjait vittem magammal, a hozzá passzoló, nagytestű halak csalogatásáért felelős folyékony aromával és sok-sok csontival.

A legbeváltabb folyóvízi kaják:imádja a paduc, a márna a jász és a dunai nagy dévér egyaránt!

Hely szűkében a legkényelmesebb keverő alkalmatosság a könnyű, flexibilis vászon edény. A háromkilós zsacskó tartalma az egész napos horgászatra elegendő még akkor is, ha sűrűn kell dobnunk!
Bekeverve nagyon attraktív és intenzív aromájú etető. Némi angolmorzsa hozzáadásával tovább tuningolható a kész keverék. A dunai halak kedvence a főtt búzából és kenderből álló Carp Expert magkeverék!

A hegyi patakká tisztult apadó Dunán a legjobb kapások érdekében csak a teljesen átlátszó fluorocarbon dobóelőke használata jöhetett számításba. A Nap által teljesen átvilágított, sekély, „egynyolcvanas” vízben a halak gyanakvását teljességében el kellett oszlatni, a csaliként felkínált csonti csokrot a legtermészetesebb módon kellett felkínálni a méter hosszú előkén.

A kristálytiszta Dunán csak a florocarbon dobóelőke rúghatott labdába. A Carp Expert legújabb vékonyodó fluorocarbon előkéjét nemcsak a bojlisok, hanem a feeder horgászok is eredményesen használhatják!
Módszeremmel a meghorgászni kívánt helyen a vízoszlop teljes magasságában láthatatlanná tehetjük végszerelékünk utolsó métereit! A full transzparens, a fluorocarbon zsinór fénytörési mutatója a vízével teljesen megegyező! Az elvékonyodó, teljesen láthatatlan szerelék végén volt felkínálva a méter hosszú, 0,16-os előkén a dunai halak kedvence

Kosaraim töltettel együtt bizony elérték a 160-170 grammos bruttó súlyt. Ezek biztonságos kidobása és a halfárasztás élményének átadása a leginkább kezemhez szokott, dunai feederezéseim során legtöbbet használt 3,90-es CXP Elite Feederem került most is bevetésre.

Az Elite Feederrel valóban élményszámba megy akár az arasznyi paduc megfogása, de a 4-5 kilós márnák sem jelentenek neki ellenfelet!

Az egy méter hosszú folyóvízi előkével tudjuk a legtermészetesebb módon prezentálni a csalinkat a gyors folyami halak számára

A hat dobásból álló alapozó etetés idejére természetesen leakasztottam a szabadon fityegő hosszú előkét. Bosszantó, ha szabadon sodró állapotában véletlenül kőbe, szikla közé szorulna, vagy akadna. A dunai kosztosok nagyon jól reagáltak az etetésre, az alapozástól számítva 10 percen belül már az első paducnak örülhettem.

Nem a távolság, hanem a kidobandó súly mérete indokolta a legerősebb spicc használatát. Az alapozó etetés utáni első halak mindig a legkisebbek

A fentről érkező gyorsabb hajók elhaladásáig érdemes kivenni a szereléket, mivel irgalmatlan mennyiségű vizet mozgatnak meg másodpercek alatt

Szépséges jász a Duna kincse és nem ritka errefelé a kagylón cseperedett hatalmas dunai dévér sem.

Bíborszínbe borult az alkonyat, mostantól bármikor érkezhetnek a márnák. Nemcsak a halak miatt, a látványért is érdemes a Dunakanyarhoz látogatni

Forrás: Halmos Mihály-Energofish.hu

Horgász felszerelések, horgász akciók, minden egy helyen a Horgászonline webáruházban! www.horgaszonline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..