2012. February. 5.
  • RSS
  • Delicious
  • Digg
  • Facebook
  • Twitter
  • Linkedin
  • ET és a Matuzsálem:Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai ...
  • Sanyi az olaszok ellen: Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent ...
  • Tisza-tó mindig jó:Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora ...
  • Pár nap a Miháli tavon: Pár hete Tamás barátommal eldöntöttük, hogy augusztusban 3 napot eltöltünk a Miháldi tavon. A nagy nap augusztus 12.-e volt, ami hamar el is jött. Hajnalban már Tamás a garázsom előtt ...
  • Pontyparádé:A korábbi írásomban említettem, hogy a matchbotozás mellett a feedert is bevetettem az egyre sűrűsödő pontyugrások láttán. A szituáció adott volt, tehát nem készültem különösebben a pontyokra, csupán annyi etetőanyag ...

Archive for the ‘Horgászcikk termékleírások’ Category

Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - jan - 21 0 Comment
harcsa

Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai az ET Spin Blade jóvoltából testközelből tapasztalhatták, mit jelent egy száz kilónál is nagyobb harcsa megfogása folyóvízen. A továbbiakban Attila maga meséli el saját szavaival a fogás körülményeit. Hiba  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - dec - 16 0 Comment
14

 Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent kipróbál, hogy célját elérje. A cél pedig természetesen pár testes olasz harcsa elcsípése volt. Ariano nel Polesine, ez volt a bázis tíz napig Ezt az álmot kellett valóra váltani  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - dec - 8 Hozzászólások kikapcsolva
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Székely Zoltán 2011-11-14 Az őszi Dunán igazán érdemes próbálkozni, ilyenkor jönnek a nagyobb példányok minden fajból. Amióta alig lehet keszeget fogni úsztatva a Duna-ági helyeimen, kijárok egy-egy gyorsvízi pecára a Nagy-Duna köves, sóderes pályáira, hogy a fenti okok miatt elhanyagolt Emerald Plus match-botom, mely pillekönnyűsége, gerincessége miatt nagyon a szívemhez nőtt, ki ne menjen velem együtt a gyakorlatból. No meg,  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 30 0 Comment
energotest01

Tesztalanyok: 1.Energoteam Golden Carp 3.6 m 3 lbs 2.Energoteam Black Spider 3.6 m 2.5 lbs 1.Energoteam Golden Carp 3.6 m 3lbs Anyagát tekintve a Golden Carp 2 részes, 3.6 m, 3 librás bot IM6-os carbonból készült. 1. ábra Golden Carp bot A bottest egy egyszerű szürke bevonatot kapott. A rajta található kéttalpas gyűrűk szilícum carbid (SIC) anyagból készültek, melyekből 5  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 30 0 Comment
match

 Korábban már teszteltük az Energo Team Blade Match sorozatból a „Medium Heavy” 3,90-es botot. Már akkor leszögeztük, hogy egy kiemelkedően szigorú nyélről van szó. Mi a helyzet akkor a „Heavy” változattal? Talán nem árulunk el titkot, ha előzetesen megjegyezzük, hogy ehhez hasonló botot sem nagyon találni a hazai piacon. „Hand made” azaz kézzel készített Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 16 0 Comment
carpblade

Október talán az egyik legjobb pontyos hónap, amikor a halak már nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kapásra bírhatók. A hideg téli hónapok előtt még nagyon intenzíven táplálkoznak, hogy minél több tartalékot halmozzanak fel a szűkösebb időszakra. A bot legfontosabb adatai olvashatók a ruhán A Blade botsorozat az Energo Team életében kétség kívül az egyik legnagyobb sikertörténet. Bármilyen bot  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - okt - 29 0 Comment
keszeg

Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora hajnali Holt-Tisza Ráadásul a hirtelen ötlet miatt már tűzőszúnyogot sem kaptunk, maradt csalinak a csonti, a giliszta és a kukorica. Mivel a szelet továbbra sem szeretjük, de a kényelmet  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - szept - 4 0 Comment
stupek

Székely Zoltán2011-08-24    A víz felmelegedésével a harcsák egyre szívesebben feljönnek vízközé táplálkozni. A horgászok felfigyeltek arra is, hogy különösen vonzza a bajszikat az íváskor felszín közelében csobogó hal. A Koós-féle készre szerelt stupek Gondolom, könnyű zsákmánynak véli, hisz ilyenkor az ívó hal veszélyérzetét elnyomja a nász izgalma – és ebben igaza is van. A süllő és a balin is  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - aug - 12 0 Comment
carp

    Dübörög a pontyszezon, igaz nem nálam, de azért nem bírom megállni, hogy barátaim sikeréről ne írjak, ha már ajánlottam nekik egy igencsak fogós pontyozó párost. Bent járva az Energofish polcai között, megakadt a szemem egy aránylag új, saját fejlesztésű pontyozó pálcán, a Rubin Carp három méteres és háromharmincas modelljén. , Jani, mint sokan mások is, két egyforma bottal,  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - aug - 12 0 Comment
bajnok

  Megnyugtathatunk mindenkit, ezen a fronton lövések nem dördültek, az ég viszont zengett néhányszor. Valójában annyi történt, hogy a Kamasaki Champion Match 3,90-es botját teszteltük egy levonuló nyári front környezetében.   Baljós fellegek, szerencsére már távolodtak Egy, az átlagosnál mélyebb tavat választottunk a teszt helyszínéül. A meghorgászni kívánt távolság nagyjából 30 méter volt, a vízmélység pedig 5 méter. A könnyű  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - jún - 8 0 Comment
12

Az ember akkor jön rá, hogy a mai heavy feederek mennyire erősek és robosztusak, amikor egy finom kis picker pálcával horgászik nagyon hasonló szituációkban. A kistestvér könnyedsége, gyorsasága és az élvezetes fárasztások arra sarkalják a horgászt, hogy ha csak lehet, ne feedert, hanem pickert használjon. A vadonatúj orsót a vízen csomagoltuk ki Persze minden attól függ, hogy milyen az adott  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - máj - 28 0 Comment
carpstar_eteto

Két hosszú hétvégét horgásztunk végig az elmúlt hetekben, pontyokra vadászva, tesztelve, hogy ebben az ívási időszakban lehet fogni őket. Nem sok esélyt adtam magunknak, de hát otthon sem lehet ülni ilyen szép időben. A tavunkon egyébként nincs tilalom az országostól eltérően. A csendesebb részeken javában folyt a ívás már kb. két hete, nagyobb fogásokról nem is hallottunk. A bojli mellett  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - máj - 11 0 Comment
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Március közepétől már elkezdenek bizseregni a Dunán a márnák, de a tilalom /máj 2-tól – jún 15-ig/ előtt áprilisban, egyes sódereseken igen eredményesen lehet rájuk horgászni. Egy szép április eleji napon meg is próbáltam egy párhuzamkövezésen, mely előtt közepes sebességgel áramlik a kavicsos aljzat felett a víz. Márciusi verőfényben a Duna, ilyenkor indulnak meg a márnák A horgászat a gyakori  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - ápr - 4 Hozzászólások kikapcsolva
energofish

A téli spiccbotozás minden bizonnyal nem a legkényelmesebb módja a kikapcsolódásnak. A hosszú kényszerpihenő azonban egyre inkább elviselhetetlenné válik. Nincs mese, az ember vágyik a vízpartra, a jó levegőre, csendre és nyugalomra. No meg természetesen pár kapásra! A helyszín egy székesfehérvári csatorna, ami jobbára a földfelszín alatt halad, de a város határában a vízmű telephez közel újra felbukkan a felszínen.  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - márc - 30 Hozzászólások kikapcsolva
maruto1

Szeretné nektek bemutatni egy olyan végszereléket, amelyet sikeresen alkalmazok lebegő csalik használatakor, de természetesen nem csak lebegő csalikhoz tudjuk alkalmazni sikeresen, hanem süllyedő illetve hóember csali felkínálásánál is. Egy csomagban 5 db található, amire már előre fel van kötve az acélkarika. További kellékek hozzá egy műanyag korong és egy szilikon karika. A szilikon karikát át kell fűzni az acélkarikán. Utána  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - márc - 27 0 Comment
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kora tavaszi hangulatot idéző melegebb levegőt, szikrázó napsütést hozott ajándékba március első hétvégéje. Az ablak előtt álló öreg fűz vékonyka ágai mozdulatlanul lógtak a levegőben a déli szélcsendben. Az őrült hétköznapok után a várt szabadnap nyugalma és a szobába betűző napsugár bódító melege nosztalgiázásra hívták gondolataimat az ebédet követő pihenés alatt. A múltba révedés nálam gyakorta előforduló jelenség, úgy vélem,  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - márc - 22 0 Comment
cp1

Szeretnék nektek bemutatni egy egyszerű hajszálelőkés módszert, amit a legtöbb alkalommal használni szoktam, és ehhez most a Carp Expert előkezsinórját és horgát fogom használni. Húsz méteres kiszerelésben kaphatók nagyon praktikus dobozban. Én most a 25LB zsinórt választottam egy 2-es horoghoz. Vezessük át a horog hátán a zsinórt és kössünk a végére egy fület, amibe beleakasztjuk a stoppert. Aztán fűzzük fel  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - márc - 12 0 Comment
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Be kell vallanom nem én jöttem rá. Idén még meg sem próbáltam a mederben horgászni, hiszen a 2-3 fokos folyóvízben semmi reményt nem éreztem a halfogásra. A Ráckevei Duna-ágon, ilyen hideg víznél, még ha mostanában nem is erős az áramlás, nagyon ritkán szokott előfordulni táplálkozó hal. Éppen ezért döbbentem meg nagyon, mikor a szomszédom bekopogtatott egy hatvandekás karikakeszeggel a kezében.  [ Olvasd tovább... ]