2017. November. 21.
  • RSS
  • Delicious
  • Digg
  • Facebook
  • Twitter
  • Linkedin
  • Hőség a tavon:A csodás nyár eljött ismét, és a horgász aki eddig dacolva az idő zordságával, most ismét kényelemben ücsörög a tóparton papucsban, és rövid nadrágban. Várja a nagy kapást csodás csalikkal, ...
  • ET és a Matuzsálem:Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai ...
  • Sanyi az olaszok ellen: Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent ...
  • Tisza-tó mindig jó:Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora ...
  • Pár nap a Miháli tavon: Pár hete Tamás barátommal eldöntöttük, hogy augusztusban 3 napot eltöltünk a Miháldi tavon. A nagy nap augusztus 12.-e volt, ami hamar el is jött. Hajnalban már Tamás a garázsom előtt ...
Home » Horgász történetek » Pár nap a Miháli tavon

Vadvizek varázsa

Kora tavaszi hangulatot idéző melegebb levegőt, szikrázó napsütést hozott ajándékba március első hétvégéje. Az ablak előtt álló öreg fűz vékonyka ágai mozdulatlanul lógtak a levegőben a déli szélcsendben. Az őrült hétköznapok után a várt szabadnap nyugalma és a szobába betűző napsugár bódító melege nosztalgiázásra hívták gondolataimat az ebédet követő pihenés alatt. A múltba révedés nálam gyakorta előforduló jelenség, úgy vélem, hogy önmagunk és értékeink megismerésének is fontos része ez. Az idő múlásával egyre gyakrabban ragad magával a régi, élménnyé érett emlékek felidézésének vágya.

Szinte magam előtt láttam, ahogy mezítlábas kisgyerekként a Tisza partján, a márgás földbe szúrt ágasfán pihenő horgászbotomon figyeltem az első kapásokat. Az ártéri erdő szélén megjelenő, ivásra készülő őzcsapat, vagy a sodorvonal szélén ugró kecsege látványa, és megannyi megfogott hal képe, hangok és illatok emléke keveredve egymással tört elő belőlem mélyről, rövid idő alatt. Majd a Bakonyból eredő, a Sárrétet és a Mezőföldet átszelő, számomra oly kedves kis csatornák és patakok jutottak eszembe. A halakban gazdag, s oly sokféle élettel teli kis folyók másik legmeghatározóbb színhelyei már régóta horgászataimnak. Kicsinyített, hű másai ezek szeretett Dunánknak, Tiszánknak, ha kérsz adnak, ha adsz, sokat kaphatsz tőlük, és éppoly sebezhetőek is. Az első potykák és domolykók megfogása óta 25 év telt el, de az élmények olyan erősen élnek bennem, mintha csak ma kaptam volna őket.

Szaporábban verő szívvel és a tenni akarás vágyával reagáltam az egyre csak előtóduló érzésekre.
-De miért ne élhetnék át most is hasonlókat?- fogalmazódott meg bennem a kérdés, s gondolataim már a mai horgászat megvalósítása körül jártak. Szerencsére semmi olyat nem terveztem délutánra, amit ne halaszthatnék el. Amilyen hamar került az autóba a horgászfelszerelés, olyan gyorsan telt el az utazással töltött idő is.


A kis csatorna apadó vízállásnál, közepesen erős sodrással szaladt rendkívül akadós medrében

A szerény barna köntösébe öltözött csatorna partja régi ismerősként köszönt rám. Távolról felsejlő alakom láttán a gát tövében mélázó gémek lomhán repültek tova, kissé lejjebb apró testű vízicsibék merültek ijedve a víz alá. A reggel óta tartó verőfényes idő miatt a gyorsabban melegedő, sekély part menti vizek meghorgászását terveztem. A kiszemelt helyet halk léptekkel közelítettem meg, de óvatosságom ellenére – sejthetően az árnyékom vízre vetődése miatt – több nagyobb testű hal hagyta el a védelmet jelentő ritkás, part menti nádast. Nagyon könnyű, igazi „egykezes”, gyors botot választottam, a halfogás izgalmától fűtve hamar húztam szét E.T. Rubin Pole spiccbotomat. 4 méteres hossza elegendő volt ahhoz, hogy minden erőlködés nélkül, a nádszegélyen átnyúlva, attól kissé beljebb, lassú visszatartással kínáljam fel a csalit.

Könnyedség, gyorsaság és erő a három legjellemzőbb ismérve a Rubin Pole-nak, és mindemellett igazán szemrevaló a megjelenése is

Őszintén megvallva, nagyon nehéz terep volt előttem, az első néhány próbaúsztatás egyértelműen jelezte a rendkívül akadós, torzsás mederfeneket, melyet a 80 centiméteres vízoszlop rejtett. Az ereszték mérésénél tehát meg kellett találni azt az optimális beállítást, ami lehetővé tette a csali lassú vezetését, a szerelék visszatartása során a horog legritkább elakadását. Minderre való tekintettel 2 grammos, acél tőkesúllyal rendelkező kétpontos úszót választottam, olyat, ami az erős visszatartás ellenére sem merül el, ugyanakkor a finom kapásokat is megfelelően jelzi. Az akadós terep miatt, tudván, hogy a halak fárasztására sem hely nem lesz sok, sem időt nem szabad hagyni – a sekély vízben a társak szétzavarását elkerülvén – nem használhattam 0,14-nél vékonyabb előkét. Ennek megfelelően kisméretű, de kellően erős, szívós anyagú horgot kerestem, olyat, ami még nem befolyásolja hátrányosan a csalinak használt csontkukac természetes mozgását. Az előkötött E.T. Diamond horog tökéletes párosításnak bizonyult.

 


Fordítsunk kellő figyelmet úszónk helyes megválasztására. Anyagának fajtája, valamint antennájának átmérője más és más viselkedést – ezáltal érzékenységet – produkál használat közben


Semmi nem indokolta, hogy ne a bolognaizásnál jól bevált zsinórokat alkalmazzam a spiccbotos horgászat során is

A megfontolt, remélhetőleg minden apró fontos részletre kiterjedő szerelékválasztás és összeállítás után megkezdődhetett a horgászat. A csalogató etetéstől eltekintettem, hiszen véletlenül sem akartam a sejthetően még helyben lévő halakat a hangos csobogással megzavarni.
A lelassított szerelék víz alatti mozgását, haladását szinte magam elé képzeltem. Tudtam, hogy az erőteljes visszatartás hatására a horog halad elől, azt követi a jelző (2*0,2 gr), majd főólmozás (4*0,4 gr-os sörétek) és végül az úszó. Fordított sorrend esetén sorozatos elakadások miatt bosszankodhattam volna. Hihetetlen, de az első kapásra nagyon keveset kellett várni. Lassan, egyenletesen merült a víz alá az úszó antennája. A csodaszép bodorka a négy szemből álló csonticsokrot kívánta meg, erős védekezése, no meg a sodrás miatt csak nehezen tudtam a merítőszákba vezetni. Az egyéni rekordnak számító, 40 dekát meghaladó bodri nagyon-nagyon boldoggá tett, kímélés céljából kézből történő fotózás után hamar engedtem vissza. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez az állapot fokozható, hiszen a java csak ezután következett…


A kisebbik bodri épphogy belefért a tenyerembe…


… bátyja viszont már sehogy sem akart

A második kapást követő gyors bevágásban ismét görbült a spicc, az előző bodri feleakkora társát „röptethettem” egy határozott mozdulattal az ölembe. -Betli már nem lesz,- nyugtattam magamat némi humorral fűszerezve, és „hadd jöjjön a nagyja” elszántsággal négy-öt szem csontival tűztem meg a 14-es horgot. Igyekezetemet a következő akciókban nem koronázta siker, gyors két egymásutánjában szakítottam be horgomat valami makacs víz alatti csökbe. A következő horgozás és csalizás után jobban koncentráltam, és alig beljebb az előző elakadások helyszínétől tartottam meg szerelékemet. Hogy jó helyen, azt a hamar jelentkező kapás árulta el nekem, nagyon lassan, komótosan merítette víz alá úszómat a hal. A bevágásba benne maradt a spicc, lent fenék közelben dolgozott egy újabb termetes példány. Eltelt egy kis idő mire megszákolhattam a tekintélyes méretű laposkeszeget.


Ritka zsákmány csatornáinkban a laposkeszeg, pláne az ekkora példány

A ritka fogáson igen csak meglepődtem. Csalizás után finom lendítéssel simítottam a víz felszínére a szereléket, törekedtem arra, hogy a lehető legkevesebbet csobogjak feleslegesen. Az elkövetkező percekben hiába vetettem be minden trükköt, nem sikerült kapásra bírni a pikkelyeseket. Lesz, ami lesz alapon – kockáztatva a gyakoribb elakadást – az eresztékre ráhúztam még vagy húsz centit. A csalit is frissre cseréltem, és az előző kapások helyére dobtam. Az úsztatás legelején azonnal jelezte úszóm, hogy már a jelzőólmok is az akadós talajon bukdácsolnak. Egy gyors megállítással és visszatartással kényszerítettem ki az ólom és a csalizott horog helycseréjét, szerencsére a manővert elakadás nélkül úsztam meg. Rövidesen kapással jutalmazták a halak taktikázásomat, az úszóantenna teljes lemerülése utáni bevágás ismét szép hal megakasztását sejtette. A bő félkilós csapósügér nem adta meg magát könnyen, élvezetes volt az érzékeny és könnyű bottal fárasztani. Gyors fotózás után ő is szabadon úszhatott vissza társaihoz.


Csatornaviszonylatban kapitálisnak számító sügér

A további horgászat során az ereszték állításával nem foglalkoztam többet, vállaltam a gyakoribb elakadással, beszakadással való bajlódást. A rövidke délután folyamán egy egész csomag előkötött horgot elhasználtam. De megérte. Az első megfogott kárászt több közepes méretű sügér követte, majd megtaláltak a termetes ezüstkárászok, akik egészen a végsőkig kitartottak a horgászhelyen, s bátran vették fel a fenéken szinte mozdulatlanul felkínált natúr csonticsokrot.


Ezüstkárászból eddig sem volt hiány kis vizeinken, s remélhetőleg ezután sem lesz. Szívós, ellenálló kis halak ezek, így, már tavasz kezdetén is igazi örömhorgászattal ajándékozzák meg a téli böjtöt hamar feledni akaró horgászokat

A nyugodni készülő nap rőt fényében készítettem még pár búcsúfelvételt a második félidő játékosairól, akik szabadságot remélve virgoncan úsztak el a hálóból a szélrózsa minden irányába. Búcsúképpen, az élményekért kapott hálám kifejezése jeléül hosszú pillantást vetettem nyugat felé, majd halaimhoz hasonlóan én is hazafelé vettem az irányt. Útközben rájöttem, hogy ma ismét kegyeibe fogadott a természet, újabb szép emlékeket adva egy későbbi nosztalgiázásra…

Felejthetetlen kora tavaszi kollekció

Forrás: Halmos Mihály