2017. July. 20.
  • RSS
  • Delicious
  • Digg
  • Facebook
  • Twitter
  • Linkedin
  • Hőség a tavon:A csodás nyár eljött ismét, és a horgász aki eddig dacolva az idő zordságával, most ismét kényelemben ücsörög a tóparton papucsban, és rövid nadrágban. Várja a nagy kapást csodás csalikkal, ...
  • ET és a Matuzsálem:Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai ...
  • Sanyi az olaszok ellen: Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent ...
  • Tisza-tó mindig jó:Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora ...
  • Pár nap a Miháli tavon: Pár hete Tamás barátommal eldöntöttük, hogy augusztusban 3 napot eltöltünk a Miháldi tavon. A nagy nap augusztus 12.-e volt, ami hamar el is jött. Hajnalban már Tamás a garázsom előtt ...
Home » Horgász történetek » Pár nap a Miháli tavon

Balinok kedvenc játékai – második rész

A következő napon csodaszép tavaszi időre ébredtünk. Biztosak voltunk benne, hogy halaink is érzékelik a változást, így tehát némileg új helyzetben kell helyt állnunk. Ez új taktikákat, új műcsalikat és új helyeket jelenthet. Induljunk! Vagy ahogy János szokta mondani: „Lécc rákkendróll!”

Új nap, új csalik, új halak…

Átrendeztem a csónakot, kipakoltam belőle minden fölösleges cuccot. Ez már az a fajta egybotos horgászat, ami szívemhez legközelebb áll. Amíg beizzítottam a csónakmotort, Jánost elküldtem a parti kisboltba, hogy vásároljon némi hamuba sült pogácsát az útra, a balinozás izgalmaitól biztosan megéhezünk majd… János gyors volt, ásványvizet is hozott, magának viszont ismét azt a piros címkés fekete vizet vette – hiába intik többen, hogy egyszer majd kilyukad a bele tőle.
– Az egész világ ezt issza, ennyi ember nem tévedhet! – vág vissza ilyenkor János, de nincs kedvem vitázni, így inkább arra a deltás gájdra terelem ismét a szót, aki egyszer bevett a csónakjába, hogy megmutassa a Deltát… Csak a benzint kellett kifizetnünk neki. Cserébe elsorolta, hogy a Duna hány kilométer hosszú, hány országon és fővároson folyik át, hány ágra szakad, és melyik tengerbe ömlik. Aztán énekelt hozzá németül, franciául és spanyolul – nem volt valami csengő hangja, de érdekesebben szólt, mint a csónakmotor. Aztán elsorolta a nevesebb deltai madarakat, és amikor a halakból akartuk levizsgáztatni, ügyesen elterelte a szót:
– Tudtátok, hogy a Delta vize iható? Ne tévesszen meg a barnás színe, ez csak a benne élő planktonok miatt van! Vegyileg abszolúte tiszta!
– Micsoda? Hogy ez iható? – és belenéztem a zöldes-szürke vízbe… Lehetetlen! Hogy vegyileg tiszta lenne? Te tudod legjobban, hány ország retkes vize gyűl itt össze… Láttad például, hogy milyen betétcsomók úsznak az Ördögároknál vagy a Kopaszi-gát alatt? Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz! – szálltunk vitába a vezetőnkkel, de az hajthatatlan volt:
– A folyó megtisztul, mire ideér! A szennyeződés felhígul, vagy lerakódik útközben. A Delta állóvizeiben pedig tovább tisztul.
– Okés, akkor lássuk! Igyál a vízből! – hergeltük a fickót, közben odasúgtam Jánosnak: hátha kidől, és akkor nem lesz több bajunk vele… Én majd hazavezetem a csónakot!
A gájd kihajolt a csónakból, szájába vett egy marék vizet, egy pillanatig bent tartotta, majd lazán kiköpte, mint a tévémaci. Végül csillogó szemmel csettintett:
– Látjátok, mondtam, hogy iható! Csak én most nem vagyok szomjas…

Szóval, ez a kis történet jut eszünkbe mindig, ahányszor vizet veszünk magunkhoz a Deltában. Többször hallottunk már történeteket, hogy a deltai embereket hiába kínálták ásványvízzel, azok földre locsolták, és a Dunából merítettek ivóvizet maguknak. Hm… Ezek körülbelül 500 éves történetek lehetnek, szerintem. Mert ma már nagyon sok ásványvizet lehet kapni a deltai kisboltokban.

Mire a balinos pályához értünk, János már meg is itta a kóláját. Sebaj, majd iszol a Dunából! Tudtad, hogy vegyileg teljesen tiszta? – ugrattam, de neki már csak egy fél mosolyra futotta… A felszerelése készen állt, és nagy lendülettel küldte messzire a körforgót. Nemsokára én is mellé álltam a twiszterrel, de az első félórában totális csend fogadott. Mi van velük? Hová tűntek el?

Beindítottam a motort, és lassan körbejártuk a helyet, hátha rábukkanunk a csapatra… Én kormányoztam, János a csónak orrában állt, és rádobott mindenre, ami mozgott. Hiába, a környék roppant kihaltnak tűnt, nyoma sem volt az előző nap balinjainak. Itt most nagyon talpraesettnek kell lennünk, igazán jó horgász-szimatra lesz szükségünk, különben nem találjuk meg őket! – mondta János fejét vakargatva, én pedig mobilon tárcsáztam Leventét, aki ennyit mondott:
– A tavak bejáratához menjetek! Ott vannak.

Megjöttek!

Elmehet, nem kell már semmire

Hát ennyi volt. Tíz percen belül le is súlyoztunk az említett helyen, és második dobásból horgon volt a balin… Nem olyan nagy téma ez. Mondtam, hogy buta halak! Nemsokára János is aratni kezdett a körforgójával, és úgy tűnt a balinok ezúttal kevésbé válogatósak. Így hát elővettem a Salmo-készletet, hogy néhány wobblert is felavassak ezen a szép napon.

A SALMO THRILL munkában…

A MINNOW-okat gyakran lekövették az őnök, de igazán bátor kapásokat a SALMO THRILL hozott… Ez a műcsali nagyon ügyesen egyesíti magában a balinólom és wobbler előnyeit: jelentős súllyal bír, jól dobható, gyorsan vontatható, és közben sűrű remegést is produkál – zseniális! A mintázata pedig annyira élethű, hogy néha attól tartok, ki ne ugorjon a kezemből… A THRILL egyébként arról nevezetes, hogy kizárólag egy méretben készül (7 cm), három különböző mintázattal, ja és arról, hogy még a nagykerekből is gyakran szétkapkodják… Aki tehát birtokol pár ilyen modellt, az szerencsés fickónak tarthatja magát! Én az vagyok. János is az.

Egy utolsó érintés…

Szandra az enyém, velem marad!

Sipirc!

Kis idő múltán úgy tűnt, hogy a balinok tudatosan elhúzódnak előlünk, folyton dobástávon kívülre kerültek, és kénytelenek voltunk utánuk motorozni. Okos halak! Úgy rémlett, hogy szó szerint, hajtjuk őket… Már nem is engedtem le a csónaksúlyt, csak a sodródó csónakból lőttünk rájuk.

Hatalmas csutakot fogott a gumihal – persze, úgy tűnik, mintha János fárasztana, nem? Szerintem, elég élethű lett…

Szürkületkor sűrűsödtek a kapások, és ismét minden balin a hófehér Sandrát óhajtotta. Ha ez kell, hát ez kell… Serényen dobtam a gumit. Már messziről virított a víz alatt, némileg érthető volt tehát, hogy az alkonyatban inkább ez izgatja a fenekeszegeket.

Ahogy sötétedik, a pálya is egyre izgalmasabb

Amikor már alig láttunk, javasoltam, hogy szedjük szét a botokat – mert könnyen előfordulhatna, hogy twisztereink kapitális süllőt vagy harcsát fognak a sötétben, ami sehogy sem passzolna bele egy balinos cikkbe… Meg némileg sajnáltam is már ezeket a fürge halakat, néha olyan szerencsétlenül akadtak, hogy majd megszakadt a szívem. Óvatosan visszaengedtük őket, majd beindítottam a motort, és hazafelé vettük az irányt. Közben azon elmélkedtem, hogy ezek a halak tényleg olyanok, mint a bátyám vizslái – nagyon hülyék meg okosak is egyszerre. Rejtély marad ez örökre, de elvégre jól van ez így. Ennyi nekik is jár.

Murányi Antal

Forrás: www.energofish.hu

Kategóriák: Tesztek