A bányászatot a 70-es évek elején kezdte ezen a területen az Erdőtelki termelőszövetkezet. Az 1975-ös évre a vízterület, mintegy 2,5-3 ha-ra nőtte ki magát, ekkor a bányászatot a TSZ a sóder minőségének romlása végett felfüggesztette. A TSZ nem hagyta magára a területet és elkezdték a tó folyamatos telepítését. A mai végleges formáját és területét akkor nyerte el, amikor megkezdődött az autópálya építése és elkezdték újból a sóder kotrását, ami kb. kettő évig tartott. Így a végeleges területe 9,2 ha lett és a 70-es években telepített halak is szépen szaporodtak és nőttek. Legendák keringenek az itt élő emberek körében az itt lakozó óriás pontyokról és harcsákról, mit mi sem bizonyít jobban, mint a halőrházban található 68 kg-os kipreparált harcsafej, amit egy helybeli fogott. A tó környezete azóta megváltozott az új tulajdonosoknak köszönhetően, gyönyörű horgásztóvá alakult át, ahol a horgászok kulturált környezetben tölthetik el idejüket, akár egyedül, akár a családjukkal vagy barátaikkal együtt. Az esőbeállókkal és kerti padokkal felszerelt tó igazán kényelmes kikapcsolódást biztosít mindenki számára. Főzési és nyársalási lehetőséget biztosítunk, emellett a gyerekekre való tekintettel egy játszótér is található és a sátorozás is engedélyezve van. A halfogás biztos zálogára pedig garanciát nyújt a 2007 májusa óta telepített, mintegy 300 mázsányi hal.
Mindenkit szeretettel vár az Alaszka horgásztó vezetése és jó fogást kíván!












