2012. May. 18.
  • RSS
  • Delicious
  • Digg
  • Facebook
  • Twitter
  • Linkedin
  • ET és a Matuzsálem:Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai ...
  • Sanyi az olaszok ellen: Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent ...
  • Tisza-tó mindig jó:Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora ...
  • Pár nap a Miháli tavon: Pár hete Tamás barátommal eldöntöttük, hogy augusztusban 3 napot eltöltünk a Miháldi tavon. A nagy nap augusztus 12.-e volt, ami hamar el is jött. Hajnalban már Tamás a garázsom előtt ...
  • Pontyparádé:A korábbi írásomban említettem, hogy a matchbotozás mellett a feedert is bevetettem az egyre sűrűsödő pontyugrások láttán. A szituáció adott volt, tehát nem készültem különösebben a pontyokra, csupán annyi etetőanyag ...
  • harcsa

    ET és a Matuzsálem

    Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai ...

  • carpblade

    Kipróbáltuk: ET Carp Blade 3,60

    Október talán az egyik legjobb pontyos hónap, amikor a halak már nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kapásra bírhatók. A hideg téli hónapok előtt még nagyon intenzíven táplálkoznak, hogy ...

  • akado

    Horgásszunk akadóban!

    Ki ne szeretné a kényelemes horgászatot, csak be kell dobni, és nincs semmi probléma, nem fog elakadni a szerelék, nem kell célzottan egy helyre betenni a szereléket. Pár évvel ezelőtt ...

  • carp

    Dübörög a pontyszezon

        Dübörög a pontyszezon, igaz nem nálam, de azért nem bírom megállni, hogy barátaim sikeréről ne írjak, ha már ajánlottam nekik egy igencsak fogós pontyozó párost. Bent járva az Energofish polcai ...

  • bajnok

    A bajnok küzdelme a frontvonalban

      Megnyugtathatunk mindenkit, ezen a fronton lövések nem dördültek, az ég viszont zengett néhányszor. Valójában annyi történt, hogy a Kamasaki Champion Match 3,90-es botját teszteltük egy levonuló nyári front környezetében.   Baljós fellegek, ...

Horgász Hírek
Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - ápr - 20
logo

2012-es évben indította útjára a Shot Baits termékcsaládot a Horgász Online Webáruház mint saját márkás termékeket! Első körben a sláger termékekkel jelentkezik a horgászok nagy örömére a Horgász Online Webáruházban. Shot Baits CSL valamint a Shot Baits Liquid Flavour-al. A folyamatosan bővülő termék palettán megtalálhatóak lesznek az etetőanyagok, a harcsa pelletek, valamint az üveges kukoricák. A termékek jó minőségűek, horgászok által tesztelt különböző  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - ápr - 20
tiszatavi

Legutóbb a januári fagyok közepette Kovács Adriánnal használtuk az Energo Team Extreme Match 3900 jelzésű botját, s akkor az extremitás elég karakteresen megjelent a 8-10 méteres folyami horgászat során. Ennél most sokkal szokványosabb helyre vittük el a matchbotot, mégpedig a varázslatos Tisza-tóra. Kiváló körülményeket kaptunk Az ébredező természettel mi is kezdünk a normális kerékvágásba visszatérni, s az év nagy részében  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - feb - 5
fluo1000

Sziasztok! Mint már megszokhattátok, minden hónapban megnézzük, hogy milyen akciós termékekkel kedveskedik nekünk a Horgász Online Webáruház. A februári akcióban a szokásos szettek mellett ismét itt van a Horgász Online Fluo Magic horgász zsinór 100 méteres kiszerelésben! Egy szezont használva azt kell rá mondanom, hogy hibátlan, simán felveszi a versenyt a hasonló tipúsú pontyozó zsinórokkal! Akik ismernek azok tudják, hogy sokat  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - feb - 5
csuka2012

Gotthárd Ferenc Alpár 2012-02-03 A csukapergetés egyik legjellemzőbb műcsalija a támolygó villantó, ennek ellenére még a kezdetek kezdetén nem igen hittem benne. A fémcsalis arzenálom a körforgókra korlátozódott csupán. Gyerekként nehéz volt egyről a kettőre jutnom. Ismerőseim között nem voltak pergető horgászok, akikkel meg a vízparton találkoztam, azokat többnyire a paducon kívül nem érdekelt más, és amúgy sem voltak közlékenyek, hisz  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2012 - jan - 21
harcsa

Jakó László 2011-12-30 Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai az ET Spin Blade jóvoltából testközelből tapasztalhatták, mit jelent egy száz kilónál is nagyobb harcsa megfogása folyóvízen. A továbbiakban Attila maga meséli el saját szavaival a fogás körülményeit. Hiba  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - dec - 16
14

 Murányi Antal 2011-12-09 Olaszország messze van, de a Pó folyó harcsái hatalmas vonzerővel bírnak, segítenek legyőzni a távolságot. Sándor nem egy gyakorlott harcsázó, de ami ennél fontosabb: lelkes horgász, aki mindent kipróbál, hogy célját elérje. A cél pedig természetesen pár testes olasz harcsa elcsípése volt. Ariano nel Polesine, ez volt a bázis tíz napig Ezt az álmot kellett valóra váltani  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - dec - 8
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Székely Zoltán 2011-11-14 Az őszi Dunán igazán érdemes próbálkozni, ilyenkor jönnek a nagyobb példányok minden fajból. Amióta alig lehet keszeget fogni úsztatva a Duna-ági helyeimen, kijárok egy-egy gyorsvízi pecára a Nagy-Duna köves, sóderes pályáira, hogy a fenti okok miatt elhanyagolt Emerald Plus match-botom, mely pillekönnyűsége, gerincessége miatt nagyon a szívemhez nőtt, ki ne menjen velem együtt a gyakorlatból. No meg,  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 30
energotest01

Tesztalanyok: 1.Energoteam Golden Carp 3.6 m 3 lbs 2.Energoteam Black Spider 3.6 m 2.5 lbs 1.Energoteam Golden Carp 3.6 m 3lbs Anyagát tekintve a Golden Carp 2 részes, 3.6 m, 3 librás bot IM6-os carbonból készült. 1. ábra Golden Carp bot A bottest egy egyszerű szürke bevonatot kapott. A rajta található kéttalpas gyűrűk szilícum carbid (SIC) anyagból készültek, melyekből 5  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 30
match

 Korábban már teszteltük az Energo Team Blade Match sorozatból a „Medium Heavy” 3,90-es botot. Már akkor leszögeztük, hogy egy kiemelkedően szigorú nyélről van szó. Mi a helyzet akkor a „Heavy” változattal? Talán nem árulunk el titkot, ha előzetesen megjegyezzük, hogy ehhez hasonló botot sem nagyon találni a hazai piacon. „Hand made” azaz kézzel készített Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - nov - 16
carpblade

Október talán az egyik legjobb pontyos hónap, amikor a halak már nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kapásra bírhatók. A hideg téli hónapok előtt még nagyon intenzíven táplálkoznak, hogy minél több tartalékot halmozzanak fel a szűkösebb időszakra. A bot legfontosabb adatai olvashatók a ruhán A Blade botsorozat az Energo Team életében kétség kívül az egyik legnagyobb sikertörténet. Bármilyen bot  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - okt - 29
keszeg

Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc. Kora hajnali Holt-Tisza Ráadásul a hirtelen ötlet miatt már tűzőszúnyogot sem kaptunk, maradt csalinak a csonti, a giliszta és a kukorica. Mivel a szelet továbbra sem szeretjük, de a kényelmet  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - szept - 13
007

Pár hete Tamás barátommal eldöntöttük, hogy augusztusban 3 napot eltöltünk a Miháldi tavon. A nagy nap augusztus 12.-e volt, ami hamar el is jött. Hajnalban már Tamás a garázsom előtt várt. Gyors pakolás után kb. 20 perc alatt értünk ki a tóra és elfoglaltuk a megszokott helyünket, az erdő oldalán, a kis szigettel szembe. Gyors tanácskozás ki hova pakolja le  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - szept - 5
akado

Ki ne szeretné a kényelemes horgászatot, csak be kell dobni, és nincs semmi probléma, nem fog elakadni a szerelék, nem kell célzottan egy helyre betenni a szereléket. Pár évvel ezelőtt én így gondoltam, ma már ott tartok, minél bokrosabb, akadósabb annál jobb. Hogy miért? Mert ott van a hal. Amíg átlagos tavakon horgásztam a legelső gondolat vezérelt a helykeresésben. Az  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - szept - 4
stupek

Székely Zoltán2011-08-24    A víz felmelegedésével a harcsák egyre szívesebben feljönnek vízközé táplálkozni. A horgászok felfigyeltek arra is, hogy különösen vonzza a bajszikat az íváskor felszín közelében csobogó hal. A Koós-féle készre szerelt stupek Gondolom, könnyű zsákmánynak véli, hisz ilyenkor az ívó hal veszélyérzetét elnyomja a nász izgalma – és ebben igaza is van. A süllő és a balin is  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - aug - 12
carp

    Dübörög a pontyszezon, igaz nem nálam, de azért nem bírom megállni, hogy barátaim sikeréről ne írjak, ha már ajánlottam nekik egy igencsak fogós pontyozó párost. Bent járva az Energofish polcai között, megakadt a szemem egy aránylag új, saját fejlesztésű pontyozó pálcán, a Rubin Carp három méteres és háromharmincas modelljén. , Jani, mint sokan mások is, két egyforma bottal,  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - aug - 12
bajnok

  Megnyugtathatunk mindenkit, ezen a fronton lövések nem dördültek, az ég viszont zengett néhányszor. Valójában annyi történt, hogy a Kamasaki Champion Match 3,90-es botját teszteltük egy levonuló nyári front környezetében.   Baljós fellegek, szerencsére már távolodtak Egy, az átlagosnál mélyebb tavat választottunk a teszt helyszínéül. A meghorgászni kívánt távolság nagyjából 30 méter volt, a vízmélység pedig 5 méter. A könnyű  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - júl - 7
09

A korábbi írásomban említettem, hogy a matchbotozás mellett a feedert is bevetettem az egyre sűrűsödő pontyugrások láttán. A szituáció adott volt, tehát nem készültem különösebben a pontyokra, csupán annyi etetőanyag meg csali állt rendelkezésemre, amivel néhány csalihalat meg tudtam fogni, és ebből a kevésből, ami kisült, az nem mindennapi volt.   Ennyivel be kell érniük Ugrottak a potykák folyamatosan az  [ Olvasd tovább... ]

Bejegyezte horgász Ekkor 2011 - júl - 7
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kezdeti nehézségeket hátunk mögött hagyva, elindultunk a VB. felkészülésünk rögös útján. Az információk alapján a bevezető írásomban kiválasztottunk három halfajt, balint, süllőt, harcsát, amely a VB. folyamán első hallomásra szóba jöhet, mint versenyhal. Megkezdődött a felszerelések kiválasztása. Kiválasztás (zsákbamacska).: Még tapasztalt versenyzők részére is komoly fejtörést okoz egy halfajra, vagy pergető módszerre kiválasztani a felszerelést. Egy kezdő számára szerintem  [ Olvasd tovább... ]